Hajnalban sajnos utolért amitől egész végig féltem az úton, hasmenés miatt többször is fel kellett keresnem a mellékhelységet. Szerencsére a nálam lévő gyógyszerek hatására már tünetmentes vagyok, de azért még egy-két napig diétára fogom magam... Sajnos itt a szállodákban csak kontinentális reggelit adnak, pedig annál finomabb reggelit nem ettem, mint amit a dhampusi szálláson kaptunk. Mivel a gyomrom nem volt tökéletes, így Viktor lelkesen bekanalazta az én reggelimet is. Városban csámborogva, próbáltunk ajándékféléket nézni, ha már ilyen messzire jött el az ember. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy az itteni csecsebecsék nagy része nagyon nem a mi világunk! Viktornak hála alkudozásban jók voltunk,az eladók által utolsónak mondott árból sikerült még vagy 30%-ot alkudni. Vehettünk volna szép nagy elefántokat és vigyorgó életnagyságú buddha szobrokat is,egyik szebb volt mint a másik, de a csomagméretünk igencsak limitált volt. A város egyébként továbbra se jött be nekünk, többen heteket tudnak Kathmanduban eltölteni, számunkra még ez a pár nap is elég volt. Az egyik nepáli lány fogalmazta meg, hogy Kathmanduban az a rossz, hogy semmi kiépített infrastruktúrája nincsen, az egész város szervezetlen. Mesélte, hogy ő Banglades fővárosában Dakkában tanult, s az ottani nagy szegénység ellenére is sokkal rendezettebbek, élhetőbbek a városok. Búcsú ebédünk után, visszamentünk a szállásra felvenni a csomagjainkat, majd fogtunk egy suzuki maruti taxit amivel kimentünk a reptérre. A képek talán kicsit visszaadják, hogy milyen viszonyok között élnek itt az emberek. Bár Kathmandu nemzetközi reptérnek van nyilvánítva, az európai biztonsági előírásokhoz szokott utazó igencsak elcsodálkozik az itteni viszonyokon. Az embert immel-ágyak motozzák csak meg, a kézitáskában pedig majdnem bármit be lehet vinni. Én pedig külön mutattam nekik, hogy van a táskámban palackos víz, de csak integettek, hogy menjünk tovább. Viktor azonban kevésbé volt szimpatikus számukra, mivel a kézitáskájába hozta el a szobrocskákat, és azt kérdezték tőle, hogy hol a számla... Megkérdeztük a vámost, hogy szerinte hány számlát kaptunk a vásárlásaink során, s belátta, hogy kár kekeckednie. Dubai repülőúton Viktor még utoljára kifocizta magát a mobilomon, én addig aludtam mint a bunda, a sok nem alvás kijött rajtam. Dubaiba érve meg kellett még küzdenünk a helyi poggyász mozgatást szervező céggel, hogy a Kathmanduból jövő csomagjainkat átrakják az Isztambulba menő Turkish Airlines járatra, úgy, hogy Viktor táskája Pestig kell, hogy menjen. Bevallom, hogy az utazás során ettől a tranzakciótól féltem a legjobban, de szerencsére itt van velem a csomagom, s remélhetőleg Viktoré is rendben hazaér. Dubai én leginkább üldögéltem a fáradtságtól és a nem evés miatt, Viktor addig felfedezte a reptér összes Duty free shopját. Repülőre felszállva egyből elnyomott az álom, arra se emlékszem, hogy mikor indult el a gép... Csak az evésre ébredtem fel, jó véglény módjára, de ahogy elfogyasztottam az utolsó falatot újra elnyomott az álom és már csak a leszálláskor ébredtem fel. Reptéren búcsút mondtunk egymásnak, Viktor holnap már dolgozik, rám pedig még vár Isztambul felfedezése a háremem társaságában, akik délután érkeznek meg.
