Reggel már a szokásos esőkopogásra ébredtem, úgy látszik az isztambuli kirándulás számunkra az esőről fog emlékezetes maradni. Reggelit csak 8-tól lehetett kapni, így addig én már mindent összedobtam, hogy reggeli után gyorsan tudjak indulni. Mariettáék enyhén összeszűkült szemmel,de feljöttek velem reggelizni, hogy ne kelljen egyedül ennem. Sajnos nem ülhettem sokáig ott velük, mert indulnom kellett a reptérre.
Kicsit elszámoltam az utat a reptérre, a tervezett fél órából majdnem egy óra lett, így igencsak rohangálnom kellett már a reptéren, hogy még le tudjam adni a csomagomat. Csomag leadás után még egy útlevél pecsételés lassította az utam, de így is simán elértem a repülőm.
Az isztambuli reptéren persze a gépünk kifogott egy dugót, majd egy órát kellett várakozni, míg engedélyt kaptunk a felszállásra. Mögöttünk már vagy 15 gép várt felszállásra, nem kis káosz lehetett az irányítótoronyban…
Hazafele jövet csodálkozva láttam, hogy havas tájak fölött repültünk el, de a bátyám mondta hogy itthon is voltak mínuszok, a hegyekben akár eshetett is.
Itthon jó volt újra napsütést látni, bár tényleg lehűlt a levegő amióta elindultam itthonról, akkor még elég volt egy póló.
Hazaérve próbáltam ma akklimatizálódni a hazai viszonyokhoz, gondolom az igazi váltás holnap lesz, mikor újra megyek dolgozni.
A képeket így visszanézve, látom, hogy rengeteg helyen jártam, szerintem még az élményeknek ülepedniük kell, hogy minden a tapasztalat a helyére kerüljön. De azt már most tudom, hogy ennél jobban nem nagyon tölthettem volna a háromhetes nyaralásomat!
